Ha Ön, mint adatkezelésben Érintett meglátogatja a www.lalemikucko.hu weboldalt, vagy igénybe veszi a Szolgáltató, mint Adatkezelő bármely szolgáltatását, az alábbiakban foglaltak szerint fogja a személyes adatokat bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásokkal, főként az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletével (GDPR) összhangban kezelni. A Szolgáltató fenntartja a jogot a tájékoztató bármikori megváltoztatására. Az adatvédelemi alapfogalmak itt érhetőek el.
Ennek keretében az Adatkezelő gondoskodik az adatok biztonságáról, valamint megteszi a szükséges adminisztratív, logisztikai, fizikai biztonsági és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat a belső eljárási szabályokat, amelyek hatályos jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek érvényre juttatásához szükségesek.
Az Adatkezelő az adatkezelés során megőrzi a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult; a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét; a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök. Az adatbiztonságra vonatkozó rendelkezések itt érhetőek el.
Az egyszerűség és átláthatóság követelményének megfelelően a jogszabályi háttér, az érintetti jogok felsorolása a tájékoztató végén kerülnek elhelyezésre.
A személyes adatokhoz való hozzáférést, azok törlését, módosítását, vagy kezelésének korlátozását, az adatok hordozhatóságát az adatkezelő bármely elérhetőségén kezelheti, e-mailt vagy postai levelet küldhet, telefonálhat:
Az alábbiakban részletesen taglaljuk, hogy az egyes esetekben:
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) | Adattovábbítás (címzettek köre) (5) |
| Név | Azonosítás | Érintett hozzájárulása -GDPR 6.cikk (1) a) | Utolsó kapcsolatfelvételtől számított 1 évig | Webtárhely, Levelezőrendszer, Social média platform |
| E-mail cím | Kapcsolattartás, tájékoztatás, ajánlatadás | Érintett hozzájárulása -GDPR 6.cikk (1) a) | Utolsó kapcsolatfelvételtől számított 1 évig | Webtárhely, Levelezőrendszer, Social média platform |
| Telefonszám | Egyeztetés, igényfelmérés | Érintett hozzájárulása -GDPR 6.cikk (1) a) | Utolsó kapcsolatfelvételtől számított 1 évig | Webtárhely, Levelezőrendszer, Social média platform |
| Érdeklődési kör, fennálló panaszok (9) | Személyre szabott tartalmú, megalapozott válasz | Érintett hozzájárulása -GDPR 6.cikk (1) a) + 9. cikk (2) a)] | Utolsó kapcsolatfelvételtől számított 1 évig* | Webtárhely, Levelezőrendszer, Social média platform |
Indoklás: Az érintett a kapcsolatfelvételt saját kezdeményezésére teszi meg, és a megkeresés tartalmában – annak céljára tekintettel – önkéntesen közöl személyes, adott esetben egészségügyi adatot. Az adatkezelés az érintett által önként közölt adatok körében történik, további felhasználásra nem kerül sor. A szolgáltató a kapcsolatfelvétel során közölt adatokat nem archiválja egészségügyi nyilvántartásként.
(6) Érintettek köre: Az adatkezelővel kapcsolatfelvételt kezdeményező természetes személyek, amennyiben további szolgáltatás igénybevételére nem kerül sor.
(7) Adatszolgáltatás kötelezettsége: Az érintett nem köteles a személyes adatok megadására, azonban azok hiányában az adatkezelő a megkeresésre nem tud érdemi választ adni.
(8) Érintetti jogok: Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz. Az érintett az adatkezeléshez adott hozzájárulását bármikor díjmentesen és egyszerűen visszavonhatja. A hozzájárulás visszavonásával egyidejűleg az Adatkezelő a megkeresést törli. A hozzájárulás visszavonása, vagy a tiltakozás következtében törölt adatok nem érintik a megelőző adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás visszavonásával egyidejűleg az Adatkezelő a megkeresést törli.
*Az adatkezelő az érintett megkeresésének tartalmát – beleértve az esetlegesen közölt panaszokat – nem kezeli egészségügyi dokumentációként, nem egészíti ki, nem értékeli, és nem vezeti nyilvántartásként, kizárólag az ügyfélkapcsolat folyamatosságának biztosítása érdekében őrzi meg.
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) | Adattovábbítás (címzettek köre) (5) |
| Név (profilnév) | Azonosítás | Szerződés előkészítése –[GDPR 6.cikk (1) b)] | Utolsó időpontfoglalástól számított 1 évig | Levelezőrendszer, közösségi média platform, webtárhely, pontjolvagyok.hu webodalon keresztül történő időpontfoglalás |
| Elérhetőségi adatok (email cím, telefonszám) | Kapcsolattartás, tájékoztatás, ajánlatadás, időpontfoglalás rögzítése és visszaigazolása | Szerződés előkészítése –[GDPR 6.cikk (1) b)] | Utolsó időpontfoglalástól számított 1 évig | Levelezőrendszer, közösségi média platform, webtárhely, pontjolvagyok.hu webodalon keresztül történő időpontfoglalás |
| Megkeresés tartalma, lefoglalt időpont, fennálló panaszok | Személyre szabott tartalmú, megalapozott válasz | Szerződés előkészítése –[GDPR 6.cikk (1) b)] | Utolsó időpontfoglalástól számított 1 évig | Levelezőrendszer, közösségi média platform, webtárhely, pontjolvagyok.hu webodalon keresztül történő időpontfoglalás |
Jelen adatkezelési pont az Adatkezelő által nyújtott valamennyi szolgáltatására kiterjed, különösen: Schüssler só terápia, arcdiagnosztika és tanácsadás, Reflexológia, Diapozitív metódus – stresszoldás, Access Bars kezelés, Kismama relaxáció, Integrál önismeret, Test és fülgyertya, Carbon szauna, SPA méregtelenítés, Testmasszázsok, Energetikai kezelések
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) | Adattovábbítás (címzettek köre) (5) |
| Név | Azonosítása | Szerződés teljesítése [GDPR 6.cikk (1) b)] | Szerződés megszűnését követő 8 évig (számla-adat is!) | Papír alapon kerül tárolásra, nincs továbbítás |
| E-mail cím, telefonszám | Kapcsolattartás, adminisztrálás, | Szerződés teljesítése [GDPR 6.cikk (1) b)] | Szerződés megszűnését követő 5 évig | Papír alapon kerül tárolásra, nincs továbbítás |
| Anamnézis, panaszok, célok, általános egészségügyi kérdések, HKO-hoz kapcsolódó életmódbeli adatok, örökletes betegségek, korábbi műtétek, sérülések, gyógyszerszedés, menstruációs adatok, idegentest, családi állapot és egyéb személyes körülmények, személyes célok | Személyre szabott szolgáltatás nyújtása | Érintett kifejezett hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) a) és 9. cikk (2) a)] | Szerződés megszűnését követő 5 évig | Papír alapon kerül tárolásra, nincs továbbítás |
| Kezeléseken készült szakmai jegyzetek | Személyre szabott fejlődés nyomonkövetése | Szerződés teljesítése [GDPR 6. cikk (1) b)], a különleges adatok tekintetében az érintett kifejezett hozzájárulása [GDPR 9. cikk (2) a)]. | Szerződés megszűnését követő 5 évig | Papír alapon kerül tárolásra, nincs továbbítás |
+ pénzügyi teljesítéshez szükséges adatok
(6) Az érintettek köre: Az Adatkezelő szolgáltatásait igénybe vevő természetes személyek köre.
(7) Az adatok megadása a szolgáltatás igénybevételének feltétele. Az adatok megadásának hiányában a jelentkezés nem rögzíthető, és a szolgáltatás nem vehető igénybe.
(8) Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését. A hozzájárulás jogalapon kezelt adatkezelést az Érintett bármikor egyszerűen, díjmentes visszavonhatja. A hozzájárulás visszavonása a szolgáltatás további nyújtását ellehetetlenítheti, amely a szerződés megszüntetését eredményezheti.
Az érintett által a szolgáltatás teljesítése során megadott egyéb személyes adatokat, amelyek nem állnak összefüggésben a nyújtott szolgáltatással az Adatkezelő semmilyen formában és módon nem tárolja, és azokra titoktartási kötelezettséget vállal.
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) | Adattovábbítás (címzettek köre) (5) |
| Reflexológia: talptérkép, elváltozások, változások követése | Reflexológia szolgáltatás személyreszabott, szakmailag megalapozott elvégzése | Szerződés teljesítése [GDPR 6. cikk (1) b)], a különleges adatok tekintetében az érintett kifejezett hozzájárulása [GDPR 9. cikk (2) a)]. | Szerződés megszűnését követő 5 évig | Papír alapon kerül tárolásra, nincs továbbítás |
| Schüssler tanácsadás: arcdiagnosztika, speciális kérdőívek, hangulati, mentális, fizikai állapot | Schüssler tanácsadás szolgáltatás személyreszabott, szakmailag megalapozott elvégzése, | Szerződés teljesítése [GDPR 6. cikk (1) b)], a különleges adatok tekintetében az érintett kifejezett hozzájárulása [GDPR 9. cikk (2) a)]. | Szerződés megszűnését követő 5 évig | Papír alapon kerül tárolásra, nincs továbbítás |
| Energetikai és egyéb módszerek: állapotleírások, megfigyelések | Energetikai kezelések személyreszabott, szakmailag megalapozott elvégzése | Szerződés teljesítése [GDPR 6. cikk (1) b)], a különleges adatok tekintetében az érintett kifejezett hozzájárulása [GDPR 9. cikk (2) a)]. | Szerződés megszűnését követő 5 évig | Papír alapon kerül tárolásra, nincs továbbítás |
| Integrál tanácsadás: családi pszichiátriai előzmények, belső jegyzetek | Integrál tanácsadás személyreszabott, szakmailag megalapozott elvégzése | Szerződés teljesítése [GDPR 6. cikk (1) b)], a különleges adatok tekintetében az érintett kifejezett hozzájárulása [GDPR 9. cikk (2) a)]. | Szerződés megszűnését követő 5 évig | Papír alapon kerül tárolásra, nincs továbbítás |
| Integrál tanácsadás – szakmai szupervízió | Kivételesen, azonosításra nem alkalmas szakmai információk megosztásra kerülhetnek szakmai minőségbiztosítás céljából | Jogos érdek [GDPR 6.cikk (1) f)] | Szerződés megszűnését követő 5 évig | Integrál szakemberek |
+ pénzügyi teljesítéshez szükséges adatok
(6) Az érintettek köre: Az Adatkezelő megjelölt specifikus szolgáltatásait igénybe vevők.
(7) Az adatok megadása a szolgáltatás igénybevételének feltétele. Az adatok megadásának hiányában a szolgáltatás nem vehető igénybe.
(8) Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését. A hozzájárulás jogalapon kezelt adatkezelést az Érintett bármikor egyszerűen, díjmenetes visszavonhatja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a megelőző adatkezelés jogszerűségét, ugyanakkor ezek adatkezelések tekintetében a hozzájárulás visszavonása az Adatkezelő részéről a szerződés azonnali hatályú megszüntetését teszi lehetővé, amely főszabály szerint kizárja a szerződésből fakadó igények (pl. fennmaradt bérletalkalmak) visszakövetelhetőségét.
Az érintett által a szolgáltatás teljesítése során megadott egyéb személyes adatokat, amelyek nem állnak összefüggésben a nyújtott szolgáltatással az Adatkezelő semmilyen formában és módon nem tárolja, és azokra titoktartási kötelezettséget vállal.
(9) Jogalap indoklása – jogos érdek: Az adatkezelő jogos érdeke a szakmai minőség fenntartása és a kliens biztonságát szolgáló szakmai kontroll. Az adatmegosztás kizárólag anonimizált, személyazonosításra alkalmatlan információkra terjed ki, amelyek nem minősülnek személyes adatnak.
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) | Adattovábbítás (címzettek köre) (5) |
| Név | Azonosítás | Szerződés teljesítése [GDPR 6.cikk (1) b)] | Szerződés megszűnését követő 8 évig (számla-adat is!) | Papír alapon kerül tárolásra, nincs továbbítás |
| Vásárlási adatok (bérlettípus, felhasználás) | Kapcsolattartás, Bérletek nyilvántartása, érvényesség kezelése | Szerződés teljesítése [GDPR 6.cikk (1) b)] | Szerződés megszűnését követő 5 évig | Papír alapon kerül tárolásra, nincs továbbítás |
+ pénzügyi teljesítéshez szükséges adatok
(6) Az érintettek köre: Az Adatkezelő szolgáltatásaira bérletet vásárló érintettek köre.
(7) Az adatok megadása a szolgáltatás igénybevételének feltétele. Az adatok megadásának hiányában bérletvásárlás és felhasználás nem lehetséges.
(8) Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését.
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) | Adattovábbítás (címzettek köre) (5) |
| Név | Az érintettek részére hírlevél küldése, reklámanyagok, tananyagok, hasznos információk küldése céljából. | Érintett hozzájárulása -GDPR 6.cikk (1) a) | Visszavonásig, ennek hiányában a hírlevél-szolgáltatás megszűnéséig. | Levelezőrendszer, Hírlevélrendszer |
| E-mail cím | Az érintettek részére hírlevél küldése, reklámanyagok, tananyagok, hasznos információk küldése céljából. | Érintett hozzájárulása -GDPR 6.cikk (1) a) | Visszavonásig, ennek hiányában a hírlevél-szolgáltatás megszűnéséig. | Levelezőrendszer, Hírlevélrendszer |
| Hírlevél feliratkozás időpontja | Szükséges technikai lépés végrehajtása | Érintett hozzájárulása -GDPR 6.cikk (1) a) | Visszavonásig, ennek hiányában a hírlevél-szolgáltatás megszűnéséig. | Levelezőrendszer, Hírlevélrendszer |
(6) Az érintettek köre: Az adatkezelő hírlevél szolgáltatására feliratkozók.
(7) Az érintett nem köteles az adatok megadására, mivel a hírlevél feliratkozás mindenféle befolyástól mentes, önkéntes döntés. Ha az érintett a személyes adatot nem adja meg, a feliratkozás nem jön létre.
(8) Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását. Az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz, továbbá a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához.
(9) Az érintett a hírlevélről bármikor, bármely időpontban ingyenesen leiratkozhat.
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) | Adattovábbítás (címzettek köre) (5) |
| Név | Azonosítás | Jogos érdek -GDPR 6.cikk (1) f) | Legutóbbi szolgáltatás igénybevételének időpontját követő 3 év | Levelezőrendszer, Hírlevélrendszer (Google, Mailerlite) |
| E-mail cím | Kivételes, egyedi ügyfélkapcsolati megkeresés, a korábban igénybe vett szolgáltatáshoz közvetlenül kapcsolódó tájékoztatás vagy egyeztetés céljából | Jogos érdek -GDPR 6.cikk (1) f) | Legutóbbi szolgáltatás igénybevételének időpontját követő 3 év | Levelezőrendszer, Hírlevélrendszer (Google, Mailerlite) |
| Tranzakciós időpontok (levélküldés időpontja, IP cím), telefonhívás időpontja | Szükséges technikai lépés végrehajtása | Jogos érdek -GDPR 6.cikk (1) f) | Legutóbbi szolgáltatás igénybevételének időpontját követő 3 év | Levelezőrendszer, Hírlevélrendszer (Google, Mailerlite) |
(6) Az érintettek köre: Meglévő ügyfelek. Az adatkezelés időtartama igazodik a szolgáltatás jellegéhez és az érintettek ésszerű elvárásaihoz, figyelembe véve a szolgáltatás jellegét, az esetleges utókövetést, garanciális, minőségbiztosítási vagy kapcsolódó szolgáltatások igénybevételének lehetőségét.
(7) Az érintettek a személyes adatot már valamely szolgáltatás megrendelése (akár ingyenes, akár visszterhes) megrendelése esetén már megadta, így jelen adatkezelés tekintetében nem releváns.
(8) Az érintett jogosult arra, hogy személyes adatainak jogos érdek jogalapon történő kezelése ellen bármikor, indokolás nélkül tiltakozzon. Tiltakozás esetén az adatkezelő az érintett személyes adatait e célból haladéktalanul törli, és további megkeresést nem kezdeményez.
(9) Az adatkezelő a kapcsolódó érdekmérlegelési tesztet elvégezte. Jogalap indoklása: Az adatkezelő jogos érdeke, hogy meglévő ügyfelei részére a korábban igénybe vett szolgáltatásokhoz kapcsolódó információkat, kiegészítő ajánlatokat, valamint minőségbiztosítási célú megkereséseket küldjön.
Az adatkezelés kizárólag olyan érintetteket érint, akik korábban szerződéses kapcsolatban álltak az adatkezelővel.
Az e-mailes megkeresések nem rendszeresek és nem automatizáltak. Az adatkezelés nem jár profilalkotással, és minden esetben biztosított az adatkezelés elleni tiltakozás lehetősége.
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) | Adattovábbítás (címzettek köre) (5) |
| Név | A pénzügyi teljesítés beazonosításához szükséges adat | Jogi kötelezettség: 2000. évi C. törvény 169§ (2) | Számla kiállítása évének utolsó napját követő 8 év | Bank, Számlázóprogram, NAV, könyvelő |
| Lakcím/Számlázási cím | A pénzügyi teljesítés beazonosításához szükséges adat | Jogi kötelezettség: 2000. évi C. törvény 169§ (2) | Számla kiállítása évének utolsó napját követő 8 év | Bank, Számlázóprogram , NAV, könyvelő |
| E-mail cím | A pénzügyi teljesítés beazonosításához szükséges adat | Jogi kötelezettség: 2000. évi C. törvény 169§ (2) | Számla kiállítása évének utolsó napját követő 8 év | Számlázóprogram, NAV, könyvelő |
| Számlaszám | Amennyiben az érintett átutalással teljesít, a számlaszám a könyvelésben megjelenik | Jogi kötelezettség: 2000. évi C. törvény 169§ (2) | Számla kiállítása évének utolsó napját követő 8 év | Bank, Könyvelő, NAV |
Az érintett által igénybe vett fizetős szolgáltatások pénzügyi teljesítése a szerződés hibátlan teljesítésének feltétele. Bár a polgári jogi követelések 5 év alatt elévülnek, a pénzügyi teljesítéshez közvetlenül kapcsoló számlát az adatkezelő köteles 8 évig megőrizni a kiállítás évének utolsó napját követően.
(6) Az érintettek köre: Az adatkezelővel szerződést kötött, pénzügyi teljesítés kötelezettségével terhelt érintett.
(7) Az érintett köteles az adatok megadására, mivel a számla kiállítása a pénzügyi teljesítés (átutalás) nem lehetséges. Az adatkezelés az Adatkezelőt terhelő jogi kötelezettségek teljesítéséhez szükséges, különösen a számviteli, adózási és pénzügyi jogszabályokban előírt bizonylatolási és megőrzési kötelezettségek teljesítése érdekében.
(8) Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését és az érintettnek joga van az adathordozhatósághoz.
Személyes adat típusa: név, elérhetőségi adatok (e-mail cím, telefonszám), számlázási adatok, a követelés összege, jogcíme, esedékessége, teljesítési státusz
Adatkezelés célja: a nem teljesített vagy késedelmes pénzügyi kötelezettségek nyilvántartása, az érintett értesítése, egyeztetés, a követelés érvényesítése, valamint szükség esetén jogi igény előterjesztése, érvényesítése vagy védelme
Adatkezelés jogalapja: Az adatkezelő jogos érdeke – GDPR 6. cikk (1) f).
Jogalap indoklása – jogos érdek: Az adatkezelő jogos érdeke a szolgáltatás ellenértékének érvényesítése, a szerződéses kötelezettségek teljesítésének biztosítása, valamint a pénzügyi követelések jogszerű kezelése. Az adatkezelés az érintettek ésszerű elvárásain alapul, kizárólag a szükséges adatokra korlátozódik, és nem jár aránytalan beavatkozással az érintettek magánszférájába.
Adatkezelés időtartama: a követelés rendezéséig, illetve legfeljebb a polgári jogi igények elévülési idejéig (általános elévülési idő: 5 év)
Adattovábbítás (címzettek köre): könyvelő, jogi képviselő, követeléskezeléssel megbízott szolgáltató (amennyiben bevonásra kerül), biztosító
Érintetti jogok: Jogos érdek jogalapon végzett követeléskezelés esetén az érintett jogosult a saját helyzetével kapcsolatos okból tiltakozni a személyes adatok kezelése ellen. Az adatkezelő a tiltakozást egyedileg mérlegeli.
3.11.1. Névvel vállalt értékelések felhasználása
Az Adatkezelő az egyes szolgáltatások elvégzését követően kérdőívet készíthet a Google Forms segítségével, vagy az Érintettől írásbeli értékelést kérhet (pl. emailben) ahol az Érintett hozzájárulását adhatja értékelésének saját nevével történő felhasználásához. A marketing és kommunikációs célú felhasználás minden esetben az érintett külön nyilatkozatán alapul, és nem automatikus.
A kérdőívek esetében az Adatkezelő kiemelt figyelmet fordít az adatbiztonságra. A Google Formok által használt adatkezelési technológiákról további információt a Google adatvédelmi irányelveiben található: https://policies.google.com/privacy.
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) | Adattovábbítás (címzettek köre) (5) |
| Szolgáltatás értékelése | Minőségbiztosítás, szolgáltatás színvonalának növelése | Érintett hozzájárulása -GDPR 6.cikk (1) a) | Visszavonásig, vagy az Adatkezelő működéséig | Google Űrlapok, Levelező (Google), Social média, Webtárhely |
| Saját tapasztalat | Minőségbiztosítás, szolgáltatás színvonalának növelése | Érintett hozzájárulása -GDPR 6.cikk (1) a) | Visszavonásig, vagy az Adatkezelő működéséig | Google Űrlapok, Levelező (Google), Social média, Webtárhely |
(6) Az érintettek köre: Azok az Ügyfelek, akik nevük feltüntetésével töltik ki az űrlapot vagy olyan értékelést küldenek az Adatkezelőnek, amelyhez nevük feltüntetését is vállalták.
Amennyiben az Érintett hozzájárulása a név felhasználásához nem kifejezett, konkrét, a vélemény kizárólag anonim módon, vagy álnevesítve használható fel.
(7) Az érintett nem köteles az adatok megadására, mivel a kérdőív kitöltése/vélemény elküldése önkéntes.
(8) Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintett kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását.
Az Adatkezelő az értékeléseket elsődlegesen minőségbiztosítási célból gyűjti. Az érintett külön, kifejezett hozzájárulása alapján az értékelés – a megadott névvel vagy anonimizált formában – marketing és kommunikációs célból (pl. weboldalon, közösségi média felületeken) is felhasználható. A hozzájárulás bármikor visszavonható, amely nem érinti a visszavonást megelőző adatkezelés jogszerűségét.
3.11.2. Nyilvános értékelések és megjelölések
Az Érintett által bármely platformon vagy az Adatkezelő weboldalán saját maga által nyilvánosan közzétett véleményt vagy az olyan posztokat/tartalmakat, amelyet nyilvánosan, az Adatkezelő közvetlen megjelölésével, vagy az Adatkezelővel kapcsolatosan osztott meg, az Adatkezelő jogos érdek jogalapon saját közösségi média vagy weboldal platformjain megoszthatja, felhasználhatja, az Adatkezelő tevékenységének vagy kapcsolódó érdekének fennállásáig. Az érintett a felhasználás ellen tiltakozhat, módosítást vagy törlést kérhet.
Összegzés: Az adatkezelés nem eredményezi az érintett személyes adatainak új célú vagy eltérő kontextusban történő nyilvánosságra hozatalát, mivel az értékelések eredetileg is nyilvános felületen kerültek közzétételre. Képmást tartalmazó értékelések marketing célú felhasználása kizárólag az érintett előzetes, kifejezett hozzájárulása alapján történik.
Jogos érdek rövid indoklása:
Az adatkezelés célja az ügyfél-elégedettség és a szolgáltatás minőségének hiteles bemutatása.Az értékelések nyilvánosan közzétett tartalmak, amelyeket az érintett önként és tudatosan osztott meg. Az adatkezelő kizárólag a forrás pontos megjelölésével, változtatás nélkül jeleníti meg az értékelést. Az adatkezelés nem érinti hátrányosan az érintettek jogait, mivel az adatok már nyilvánosak, további felhasználásuk arányos a cél elérésével.
[ÜGYFÉL]
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) | Adattovábbítás (címzettek köre) (5) |
| Érintett neve és megadott kapcsolattartási adata és a panasz tartalma | Panaszkezelés | Jogi kötelezettség: [GDPR 6.cikk (1) c)] | 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése alapján 5 évig | Google levelezőrendszer, webtárhely |
| Panaszra adott válasz tartalma, kiküldés időpontja | Panaszkezelés | Jogi kötelezettség teljesítése [GDPR 6. cikk (1) c)] | 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (7) bekezdése alapján 5 évig | Google levelezőrendszer, webtárhely |
| Kárigény az ügyfél részéről | jogi igények érvényesítése, biztosítási ügyintézés | Jogos érdek [GDPR 6. cikk (1) f)] | A jogi igények érvényesítéséhez szükséges ideig, de legfeljebb 5 évig | Biztosító |
(6) Az érintettek köre: Az Adatkezelővel szerződéses viszonyban álló Ügyfelek, akiknek a szolgáltatással vagy az Adatkezelővel kapcsolatos problémája vagy panasza merült fel.
(7) Az érintett nem köteles a személyes adatok megadására, azonban azok hiányában a panasz kivizsgálása és kezelése nem lehetséges.
(8) Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: A panaszkezeléshez kapcsolódó adatkezelések jogalapja a panaszkezelési kötelezettség teljesítése, valamint az Adatkezelő jogos érdeke a jogviták megelőzése és dokumentálása érdekében.
Az érintett jogosult arra, hogy az Adatkezelőtől tájékoztatást kérjen a rá vonatkozó személyes adatok kezeléséről, továbbá kérelmezheti a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést és azok helyesbítését.
Tekintettel arra, hogy az adatkezelés jogalapja jogi kötelezettség teljesítése, az érintett az adatok törlését, valamint az adatkezelés korlátozását csak a jogszabályban meghatározott esetekben kérheti.
Jogos érdek jogalapon végzett adatkezelés esetén az érintett jogosult tiltakozni az adatkezelés ellen.
Az adathordozhatósághoz való jog az érintettet a panaszkezeléshez kapcsolódó adatkezelések tekintetében nem illeti meg, mivel az adatkezelés nem automatizált módon történik, és nem hozzájáruláson vagy szerződés teljesítésén alapul.
Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel.
Az adatkezelő a saját adatkezelési tevékenységeinek elősegítése céljából, továbbá érintettel kötött szerződés-, illetve a jogszabályok által támasztott kötelezettségeinek teljesítése érdekében adatfeldolgozókat vesz igénybe.
Az adatkezelő kiemelt figyelmet fordít arra, hogy kizárólag olyan adatfeldolgozókat vegyen igénybe, akik vagy amelyek megfelelő garanciákat nyújtanak az adatkezelés GDPR-ban foglalt követelményeinek való megfelelés érdekében.
A Szolgáltató valamennyi adatfeldolgozóval a jogszabályi követelményeknek megfelelő szerződéses kötelemben áll, mely biztosítja, hogy a személyes adatok kezelésére kizárólag az adatkezelő írásbeli utasítása alapján kerülhet sor, az adatfeldolgozó titoktartási kötelezettséget vállal, garanciákat fogalmaz meg az adatfeldolgozó IT és egyéb biztonsági feltételeire, valamint kérés esetén az adatfeldolgozó minden szükséges információt az adatkezelő rendelkezésére bocsájt. Az adatfeldolgozók igénybevétele az Adatkezelő jogos érdeke és jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében történik, az adatkezelés jogalapja minden esetben az adott adatkezelési célhoz igazodik.
| Adatfeldolgozó típusa | Adatfeldolgozó címzett neve | Adatfeldolgozó elérhetősége/egyéb információk | Kezelt adatok |
| Könyvelő | A könyvelő nem járult hozzá adatainak feltüntetéséhez | Pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos adatok | |
| Webfejlesztő | Sinka Ivett | https://sinkaivett.hu/ | Weboldalon tárolt adatok |
| Webtárhely | Websupport Magyarország Kft 1119 Budapest, Fehérvári út 97-99., Adószám: 25138205-2-43 | info@mhosting.hu https://www.mhosting.hu/ | Weboldalon tárolt adatok (IP Címek, látogatási adatok, kapcsolatfelvételi adatok) |
„Önálló adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel, az adatfeldolgozóval vagy azokkal a személyekkel, akik az adatkezelő vagy adatfeldolgozó közvetlen irányítása alatt a személyes adatok kezelésére felhatalmazást kaptak.
Az önálló adatkezelők a saját nevükben, a saját adatvédelmi szabályzatuknak megfelelően kezelik az általunk közölt vagy továbbított személyes adatokat, az adatkezelő a tevékenységükre semmilyen befolyással nem bír. Az önálló adatkezelő és az adatkezelő között szerződéses kötelem áll fenn.
| Önálló adatkezelő típusa | Önálló adatkezelő címzett neve | Önálló adatkezelő címe | Adatkezelési tájékoztató | Kezelt adatok |
| Bank | OTP Bank Nyrt. | 1051 Budapest, Nádor utca 16. | https://www.otpbank.hu/portal/hu/adatvedelem | Bank tranzakciók (utalások, kapcsolódó név, megjegyzés, dátum). |
| Bank – Revolut | Revolut Bank UAB | Konstitucijos ave. 21B, 08130 Vilnius, Litván Köztársaság | https://www.revolut.com/hu-HU/privacy-policy/ | Név, számlaszám, utalás időpontja, érintett bankja |
| Számlázó-program | KBOSS.hu Kft (szamlazz.hu) | 1031 Budapest, Záhony utca 7. | https://www.szamlazz.hu/adatvedelem/ | Név, számlázási cím, e-mail cím, megvásárolt szolgáltatás |
| Formok | Google HQ | 1600 Amphitheatre Parkway Mountain View, CA 94043, USA | https://policies.google.com/privacy/embedded?hl=en-US | weboldal formokon keresztül megadott adatok |
| Közösségi média | Meta Platforms Inc | 1601 Willow Road, Menlo Park, CA 94025, USA | https://www.facebook.com/privacy/center/ | Marketing információk* |
| Közösségi média | TikTok Information Technologies UK Limited | The Sorting Office, Ropemaker Place, Dublin 2, D02 HD23, Írország | https://www.tiktok.com/legal/page/eea/terms-of-service/hu | Felhasználónév, levelezések, kapcsolati adatok, tranzakciós adatok, marketing információk* |
| Közösségi Média (pl. YouTube) | Google LLC | 1600 Amphitheatre Parkway Mountain View, CA 94043, USA | https://policies.google.com/privacy/embedded?hl=en-US | Marketing információk* |
| Levelezés | Google HQ | 1600 Amphitheatre Parkway Mountain View, CA 94043, USA | https://policies.google.com/privacy/embedded?hl=en-US | E-mailváltás során megadott adatok |
| Nyilvántartó szoftver (Táblázatok, Dokumentumok) | Google HQ | 1600 Amphitheatre Parkway Mountain View, CA 94043, USA | https://policies.google.com/privacy/embedded?hl=en-US | Bérletek, alkalmak száma, időpontok, név |
| Hírlevél szoftver | Mailerlite Limited | 38 Mount Street Upper, Dublin 2, D02 PR89, Írország | https://www.mailerlite.com/legal/privacy-policy | Név, e-mail cím, tranzakciós adatok, telefonszám |
| Biztosító (felelősség-biztosítás) | Allianz Hungária Biztosító Zrt. | 1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., Magyarország | https://www.allianz.hu/hu_HU/lakossagi/adatvedelem.html | Biztosítási jogviszonyhoz kapcsolódóan az érintett azonosításához, a kárigény elbírálásához és a biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez szükséges személyes adatokat, adott esetben egészségügyi adatokat kezelhet. |
*Marketing információk gyűjtése
(Facebook és Instagram – Meta Platforms Inc.)
Az adatkezelés jellege
Az Adatkezelő Facebook és Instagram üzleti profillal rendelkezik. A közösségi média felületeken megvalósuló adatkezelések nem minden esetben minősülnek közös adatkezelésnek. Az adatkezelés jellege az adott funkciótól függően eltérő lehet:
Az Adatkezelő önálló adatkezelőként jár el az alábbi esetekben:
Ezekben az esetekben a Meta Platforms Inc. önálló adatkezelőként működteti a platformot, az Adatkezelő pedig saját céljaira kezeli az érintett által önként megadott adatokat.
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) |
| Érintett nyilvános profilképe | Azonosítás | Érintett hozzájárulása [GDPR 6.cikk (1) a)] | a hozzájárulás visszavonásáig, delegfeljebb 3 évig, ha nem jön létre szerződéses jogviszonyszerződéskötés esetén az adatkezelésre a szerződéses és jogi kötelezettségek irányadóak |
| Privát üzenet tartalma | Kapcsolattartás, tájékoztatás nyújtása | Érintett hozzájárulása [GDPR 6.cikk (1) a)] | |
| Üzenet küldésének időpontja | Szükséges technikai adat | Érintett hozzájárulása [GDPR 6.cikk (1) a)] | |
| Komment tartalma | Kampány lebonyolítása | Érintett hozzájárulása [GDPR 6.cikk (1) a)] | |
| Lead űrlapon megadott adatok (név, email-cím, telefonszám) | Kampányok lebonyolítása | Érintett hozzájárulása [GDPR 6.cikk (1) a)] |
Érintetti jogok: Az érintett bármikor visszavonhatja az adatkezeléshez adott hozzájárulását, és törölheti posztját vagy hozzászólását, továbbá a privát üzenetben megadott adata, hozzászólását visszavonhatja. Az adatkezelés a közösségi oldalakon történik, amelyeket a Meta „Önálló adatkezelőként” üzemeltet. Az érintett kérheti adatainak törlését, valamint tiltakozhat az adatkezelés ellen, továbbá kérheti az adatok más adatkezelésbe történő átemelésének megszüntetését
Ha az érintett visszavonja a hozzájárulását, az Adatkezelő törli a vele folytatott beszélgetést. A visszavonás nem érinti a visszavonás előtt végzett adatkezelés jogszerűségét, valamint az olyan adatok átemelését és további kezelését, amelyek más adatkezelésekhez szerződés teljesítése és jogi kötelezettség jogalap alkalmazása miatt szükségesek.
Az Adatkezelő és a Meta Platforms Inc. kizárólag a Facebook és Instagram Oldalelemzések (Page Insights) funkció használata során minősülnek közös adatkezelőknek.
A Page Insights funkció összesített, statisztikai adatokat biztosít az Adatkezelő számára az oldal látogatottságáról és eléréséről.
Közös adatkezelés jogalapja
A közös adatkezelés célja
Felelősségi körök megosztása
A közös adatkezelés részleteit a Meta által közzétett Facebook Oldalelemzések Adatkezelői Függeléke tartalmazza: https://www.facebook.com/legal/terms/page_controller_addendum
A Meta Platforms Inc. önálló adatkezelőként saját adatkezelési szabályzata alapján kezeli az érintettek adatait.
Az Adatkezelőnek nincs ráhatása:
A Meta adatkezelési tájékoztatója itt érhető el: https://www.facebook.com/privacy/center/
Az Adatkezelő a weboldal megfelelő működésének biztosítása, a felhasználói élmény javítása, valamint statisztikai és marketing célok megvalósítása érdekében sütiket (cookie-kat) alkalmaz a weboldalon.
A cookie-k alkalmazása során az Érintett weboldalhasználatára vonatkozó egyes adatok kezelése történhet, így különösen online azonosítók (pl. cookie-azonosító), IP-cím, látogatási időpont, valamint böngészési adatok. Ezek az adatok online azonosítóként személyes adatnak minősülhetnek, amennyiben az Érintett közvetlenül vagy közvetve azonosíthatóvá válik.
Az Adatkezelő által alkalmazott egyes cookie-k esetében a weboldalhasználatra vonatkozó adatok megosztásra kerülhetnek az Adatkezelő statisztikai, hirdetési és közösségi média partnereivel (különösen: Google, Meta). E szolgáltatók az adatokat saját adatkezelési szabályzataik szerint, önálló adatkezelőként kezelik, és azokat más, az Érintett által megadott vagy más szolgáltatások igénybevétele során gyűjtött adatokkal összekapcsolhatják.
Az Érintett a weboldal első látogatásakor megjelenő cookie banner segítségével jogosult:
Az Érintett jogosult továbbá arra, hogy böngészője beállításaiban a cookie-k elhelyezését megtiltsa, illetve a már elhelyezett cookie-kat törölje. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a cookie-k letiltása esetén a weboldal egyes funkciói nem vagy nem megfelelően működhetnek.
| Személyes adat típusa (1) | Adatkezelés célja (2) | Adatkezelés jogalapja (3) | Adatkezelés időtartama (4) |
| Szükséges sütik Online azonosítók (pl. cookie-azonosító), IP-cím, látogatási adatok, időpontok | Weboldal működtetése, biztonság | Jogos érdek – GDPR 6. cikk (1) f), ePrivacy irányelv 5. cikk (3) | Munkamenet végéig, legfeljebb 1 nap |
| Statisztikai sütik Online azonosítók (pl. cookie-azonosító), IP-cím, látogatási adatok, időpontok | Látogatottsági és statisztikai elemzés | Érintett hozzájárulása [GDPR 6.cikk (1) a)] | 1 nap – legfeljebb 2 év, vagy a hozzájárulás visszavonásáig |
| Marketing sütik Online azonosítók (pl. cookie-azonosító), IP-cím, látogatási adatok, időpontok | Marketing és hirdetési célok | Érintett hozzájárulása [GDPR 6.cikk (1) a)] | 1 nap – legfeljebb 2 év, vagy a hozzájárulás visszavonásáig |
(6) Az érintettek köre: Minden természetes személy, aki az Adatkezelő weboldalát meglátogatja.
(7) Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogai: Az Érintett jogosult a statisztikai és marketing cookie-k alkalmazásához adott hozzájárulását bármikor visszavonni vagy módosítani a cookie banner beállításain keresztül.
Az Érintett jogosult továbbá a cookie-k törlésére vagy letiltására a használt böngésző Eszközök / Beállítások menüpontjában, jellemzően az Adatvédelem vagy Biztonság menüpont alatt.
Az adatkezelés biztonsága érdekében az adatkezelő és a szerződött adatfeldolgozók a tudomány és technológia aktuális állását, a megvalósítás költségeit, valamint az adatkezelés jellegét, célját és az ezzel járó kockázatokat figyelembe véve megfelelő technikai és szervezési intézkedéseket alkalmaznak annak biztosítására, hogy az adatbiztonság a kockázat mértékének megfelelő szinten legyen garantálva.
Az adatkezelő az alábbi konkrét adatbiztonsági intézkedéseket alkalmazza:
Fizikai védelem:
Informatikai védelem:
Az Adatkezelő közvetlen adattovábbítást EU-n kívüli országba nem végez.
Ugyanakkor az Adatkezelő által igénybe vett egyes szolgáltatók – különösen a Google LLC, a Meta Platforms Inc. és a Zoom Video Communications Inc. – az Európai Unión kívüli (elsősorban amerikai) szervereket is használhatnak, amely az általuk végzett adatfeldolgozás során az adatok EU-n kívüli továbbítását eredményezheti.
Az EU-n kívüli adattovábbítás minden esetben a GDPR V. fejezetének megfelelően történik, az alábbi garanciák alkalmazásával:
Az Adatkezelő az adatfeldolgozókkal kötött szerződések keretében biztosítja, hogy az EU-n kívüli adattovábbítás során a személyes adatok megfelelő szintű védelme fennmaradjon. Az érintett jogosult arra, hogy az EU-n kívüli adattovábbításra vonatkozó megfelelő garanciákról tájékoztatást kapjon.
A személyes adatok kezelésével kapcsolatos jogszabályi előírásokat a Szolgáltató az adatkezelés minden fázisában köteles betartani. A Szolgáltató által végzett adatkezelésre elsősorban az alábbi jogszabályokban rögzített rendelkezések az irányadóak:
| Fogalom | Leírás |
| érintett | Bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy és/vagy egyéni vállalkozó. |
| személyes adat | Az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. |
| hozzájárulás | Az érintett kívánságának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez. |
| tiltakozás | Az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri. |
| adatkezelés | Az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl: ujj-, tenyérlenyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése |
| adatfeldolgozás | Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik. |
| adattovábbítás | Az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele. |
| nyilvánosságra hozatal | Az adatot bárki számára történő hozzáférhetővé tétele. |
| adatkezelő | Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely önállóan vagy másokkal együtt a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja. |
| adatfeldolgozó | Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely szerződés alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján kötött szerződést is – adatok feldolgozását végzi. |
| adattörlés | Az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges. |
| adatállomány | Az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége. |
| harmadik személy | Olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval; |
Jogszerűség, átláthatóság, tisztességes eljárás elve: az adatok kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni
Célhoz kötöttség elve: Az adatok gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon;
Adattakarékosság elve: az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk.
Pontosság elve: A kezelt adatoknak pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék.
Korlátozott tárolhatóság elve: A tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak 89. cikk (1) bekezdésének megfelelő célból kerülhet sor.
Integritás és bizalmi jelleg: Az adatok kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve.
Elszámoltathatóság: Az adatkezelő felelős a fentiek megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására.
Az adatkezelő nyilatkozik, hogy adatkezelése a jelen pontban foglalt alapelveknek megfelelően történik.
Az adatkezelő minden egyes általa kezelt személyes adatot megvizsgál, és meghatározza, hogy azt a GDPR 6. cikk (1) bekezdésében meghatározott jogalapok közül mely jogalapon fogja kezelni. Az adatkezelő csak az alábbi jogalapokat használja, amelyek visszavonhatóságával kapcsolatban az itt kifejtettek érvényesek minden adatkezelés esetében:
Az érintett az adatkezelési tájékoztató elfogadásával, illetve külön nyilatkozat megtételével kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy az Adatkezelő személyes adatait a jelen tájékoztatóban meghatározott célokból és módon kezelje. Amennyiben az adatközlő nem a saját személyes adatait adja meg, úgy köteles gondoskodni arról, hogy az érintett személy megfelelő tájékoztatást kapjon, és hozzájárulását az adatkezeléshez megadja. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja, amely azonban nem érinti a visszavonást megelőző adatkezelés jogszerűségét.
Az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges.
Az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges. Az ilyen adatkezelés. Amennyiben az adat pontatlan, az érintett kérheti annak javítását, módosítását.
Az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek. Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak jogos érdek jogalapon alapuló kezelése ellen. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Az érintett alapvető joga a megfelelő, átlátható tájékoztatáshoz való jog, mely kötelezettségként az adatkezelőnél jelentkezik. Az Adatkezelő az érintettet tömören, átláthatóan, érthetően, könnyen hozzáférhető formátumban, világosan és közérthető módon tájékoztatja az adatkezelés körülményeiről, illetve az őt megillető jogosultságokról.
Tájékoztatás kérés esetén indokolatlan késedelem nélkül, de legfeljebb 30 napon belül megadjuk a tájékoztatást.
Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a kapcsolódó információkhoz hozzáférést kapjon, kiemelten a személyes adatok forrására, valamint arra vonatkozóan, hogy az adatok továbbítása megtörtént-e harmadik fél számára. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.
Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.
Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse, kiegészítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat.
Az adatkezelő köteles az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölni, ha az alábbi indokok valamelyikének fennáll:
Amennyiben a kezelt adat jogérvényesítéshez, vagy például hatóság felé történő elszámoláshoz szükséges, az adatkezelés jogi kötelezettség teljesítése vagy jogos érdek alapján folytatható.
A törlés során adatkezelő köteles a bevont adatfeldolgozókat is értesíteni a törlési kötelezettségről.
Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
Korlátozás esetén a személyes adatokat pusztán tárolni lehet, egyéb adatkezelés kizárólag az érintett hozzájárulásával, jogi igény előterjesztése céljából, illetve közérdekből történhet. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül.
Profilalkotást, automata döntéshozatalt, automata mechanizmust a Szolgáltató nem használ, illetve nem végez.
Az Adatkezelő köteles bármilyen adatvédelmi incidensről a tudomására jutást követően a lehető leghamarabb, de legfeljebb 72 órán belül tájékoztatni az illetékes Hatóságot és az adatvédelmi incidensben érintetteket egyidejűleg. Adatkezelő a rendelkezésére álló eszközökkel mindent elkövet annak érdekében, hogy csökkentse az incidens következtében az érintettek számára okozott adatvédelmi és egyéb károkat. Adatkezelő köteles gondoskodni arról, hogy a jövőben hasonló incidensekre ne kerülhessen sor.
Az érintett a jogainak megsértése esetén az Adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per az adatkezelő székhelye szerinti, vagy az érintett választása szerint az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható.
Ha az Adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Ha az Adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsérti, az érintett az Adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet. Az Adatkezelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az érintett személyiségi jogának sérelmét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a károsult vagy a személyiségi jog megsértésével okozott jogsérelem az érintett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.
Az adatkezelő esetleges jogsértése ellen panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11.
Levelezési cím: 1363 Budapest, Pf. 9.
Telefon: +36 -1-391-1400
Fax: +36-1-391-1410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Az adatkezelő a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.